Hogyan is indítsuk el a napunkat ??
Mindenképpen pozitív gondolatokkal. Jó, (ha eddig nem tettük) hogy ébredés után nem ugrunk ki azonnal az ágyból, hanem szép lassan ráhangolódunk napi feladatainkra. Kezdjük valami nagyon pozitív gondolattal, derűsen,(képzeljünk el egy kellemes tájat, napsütést, stb.) Ha jól indítunk, szebb lehet a napunk is.
Pár perc alatt gondoljuk végig a tennivalóinkat, biztos, hogy ilyenkor kipihenten "beugrik" valami nagyon jó ötlet, valami nagyon jó gondolat, ami hasznunkra lehet. (Jómagam mindig így vagyok vele.) Gyerekkoromban a nagymamámtól azt tanultam, ha kinyitom a szemem, mondjak el egy imát, ez a mai napig megmaradt szokásom. Lelki ráhangolódás - nagyon jó hatása lehet. Az ágyból kikelve nem árt ha szépen fokozatosan lassú mozdulatokkal valami tornafélét ejtünk meg, de akár "ébresztő gyakorlatokat" is végezhetünk. Irány a fürdőszoba ! Nekem ezután mindenképp egy pohár tiszta víz jelenti a nap kezdését. Koffeines kávémat hónapok során szépen lassan, fokozatosan lecseréltem egy sokkal egészségesebb gabonakávéra. Egyik percről a másikra nem megy, ebben is a fokozatosság híve vagyok. Ha valaki jobbnak látja egy pohár gyógytea elfogyasztását, akkor azt tegye.
Manapság nagyon ritka, aki otthon asztalhoz ül, és megreggelizik, pedig ez volna a legehelyesebb amit tehetünk. Rohanunk, éhen- szomjan egész nap, utána meg nem értjük, hogy mitől is rendetlenkedik az emésztőrendszerünk, miből adódnak a problémák. Pedig egyszerű. Úgy működik mint egy gyár, mint egy termelőüzem, ahová reggel 7-kor megérkeznek a kipihent, munkára felkészült munkások, és óriási lendülettel nekilátnak a feladatoknak. ( a gyomor legaktívabban reggel 7 és 9 óra között működik ugyanis, ez az ún. aktív 2 órája a kínai szervóra szerint). Ez azt jelenti, hogy ilyenkor kell a legtáplálóbb ételeket megadnunk szervezetünknek, hogy gyomrunk minél tökéletesebben feldolgozhassa, és legoptimálisabban hasznosíthassa a bekerülő tápanyagokat. A délelőtti órákban legjobb a gyümölcsöket is elfogyasztani, a vitaminok hasznosulása miatt, és a magas rosttartalom itt sem elhanyagolandó. Mi magyarok, sajnos nagyon kevés élelmi rostot fogyasztunk más népekhez képest.
Délben egy meleg ebéd, ami leves és főétel lehet szokásainkhoz igazodva.( A leves mennyisége kb. 2-3 deci, a főétel kb. annyi, mint az ökölbe szorított kézfejünk.) Ha lassan, nyugodtan étkezünk, jól megrágva a falatokat kevesebbbel is beérjük !!! Aztán a kora délutáni órákban vagy gyümölcs, vagy valami könnyed étel, és estére valami nagyon könnyű, lehetőleg ne gyümölcs, mivel az megerjed emésztőrendszerünkben. Mindenképpen 7 óra előtt legyen a vacsora, ugyanis a gyomor passzív két órája ez időben van. (este 7 és 9 óra között) Így az elfogyasztott táplálékkal nagyon nehezen bírkózik meg a szervezetünk, leterheljük vele. Ahogy haladunk előre a nap folyamán az időben, úgy csökken tehát emésztőrendszerünk aktivitása, ezt figyelembe kell vennünk, ha törődünk egészségünkkel.
Őseink nagyon jól tudták ezt, pedig valószínű, hogy nem táplálkozástudósok tájékoztathatták őket ezekről a dolgokról, hanem nekik még jött ösztönszerűen. Jó kiadós "früstökkel" indultak el munkába, a mezőre, kinek hova vezetett az útja akkoriban. Nem boszantotta fel őket semmiféle híradó, hírek, semmiféle negatív információt " nem engedtek be", nem úgy mint mi tesszük manapság. Nyugtalan idegállapotban ugyanis táplálékaink sem tudnak úgy hasznosulni, ahogy az elvárható volna, csak sajnos mi ezzel sem nagyon törődünk. Attól, hogy mi erre nem fordítunk figyelmet, még így alakul.
Étkezzünk tehát pozitív ráhangolódással, jókedvűen, tudatosan, alakítsuk át helytelen szokásainkat, és a szervezetünk meghálálja majd a törődést.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
2. Expressz Szervizek | Expressz Szolgáltatások | Expressz Termékek
► Oldalak amelyek expressz, gyors szolgáltatás, és gyorsszolgálat árak, futárszolgálat rendelés, gyorsszervíz, nonstop - éjjel-nappal azonnali kiszállással hibaelhárítás.
expressz-oldalak.hupont.hu
3. Értékesítés Ösztönzés - Kasza Tamástól
► Az értékesítés ösztönzés a fő probléma bármely olyan cégnél, mely a jelen körülmények között fejleszteni kivánja értékesítési módjait.
ertekesitesosztonzes.hupont.hu
4. Helle Nóra és Eric Helle - Hatékonysági specialisták
► Hatékonyság = Minimális energia és idő felhasználásával maximális eredmény elérése. www.vezetoisiker.eu www.vezetoisiker.eu
executivesuccess.hupont.hu
► Eladó lakások a budai oldalon folyamatosan frissülő kínálattal. Zöldövezeti, erkélyes, felújított és újszerű lakások
eladolakasokbudan.hupont.hu
► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.
eletmod-debrecen.hupont.hu
7. Épületrepedések zárása, süllyedések megállítása, sajtolt mikrocölöpözéssel
► Épület repedések összezárása, süllyedések megállítása, alapok, főfalsk és válaszfalak, födémek, padlók stabilizálása, visszaemelése , statikai szakértése, megerősítése és javítása, pinceszint süllyesztés szakaszos aláalapozással.
epuletrepedessullyedes.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
3. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
4. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
5. Védett Föld
► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)
vedettfold.hupont.hu
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
8. teveoldal
► Új havi program! Javisd ki a hibás írást a tevéről és küld el nekünk. Mégtöbb dolgot megtudhatsz a hírek, hírek címü menüpontban.
tevebigyo.hupont.hu
9. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
10. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
11. Használt alkatrészek értékesítése!
► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/
alkatreszbazar.hupont.hu
12. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
13. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
14. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
15. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
16. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
17. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
18. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
19. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
20. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
21. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
22. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
23. ÖNTÖTTVAS BOGRÁCS ÖNTÖTTVAS BOGRÁCSOK GRILL ÖNTÖTTVAS ÜST BOGRÁCS
► Öntöttvas bogrács minden méretben öntöttvas üst öntöttvas grill bogrács minden méretben öntöttvasbogrács kerti grill öntöttvas serpenyő öntöttvas edény kovácsoltvas kerti garnitúra kovácsoltvas
bogracskovacs.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
25. HOMOKMÉGY KODOKAN JUDO SPORTEGYESÜLET
► Aki szeretné támogatni az adója 1%-val a Homokmégyi Judokákat, egyesületünk felé megteheti Adószám: 18596148-1-03, Bankszámlaszám: MBH Bank 51400037-10005178
homokmegyjudo.hupont.hu
26. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
27. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
► A világ összes legjobb csapata!
focicsapatok.hupont.hu
29. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
► Ez az oldal a sztárokkal foglalkozik! Itt sok a kép és az infó.!A legjobb rajongói oldal! Itt mindent megtudhatsz a kedvenceidről!By:. NóriSzerki.
demi-sel-miley.hupont.hu
31. Botsáskák lenyűgöző világa!
► Ha többet szeretnél tudni az álcázás nagymestereiről ,akkor itt a helyed!Életük megismeréséhez és terráriumi tartásukhoz szükséges információkkal szeretnék segíteni mindenkinek! Szerkeszti:Fűrész Ferdinánd
botsaskak.hupont.hu
32. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
33. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
34. KapuHitel
► BAR HITELEZÉS, Szabadfelhasználású és Adósságrendező hitelek: Miért fizetne többet ! Aktív, Passzív BAR-osok hitelezése
kapuhitel.hupont.hu
35. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
36. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142
► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.
darazsirtasa.hupont.hu
37. A földrajz
► .
foldrajzkrisz.hupont.hu
38. Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés Budapest, Keresőoptimalizálás
► Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing
webaruhazkeszitesbudapest.hupont.hu
39. Roferrotech KFT
► Szereléstechnikai és Építőipari Korlátolt Felelősségügyi Társaság. Elérhetőség:06/30 760-0952 Cím: 8138 Szabadhidvég Bartók Béla ut 15.
roferrotech.hupont.hu
40. GOMBACSÍSZÁR
► Minden gomba ehető egyszer, de valamelyik valóban csak egyszer!!! Túrázók, természetjárók, és gombázók oldala, és mindenkié aki szereti a természetet! Engedje meg, hogy bevezessem a "viláGOMBA"! (2009)
gombacsiszar.hupont.hu
41. Gasztronómia
► Ételek,ahogy én készítem.
szalaydenes.hupont.hu
42. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
► ****Sziasztok!Ez az oldal kutyákkal foglalkozik remélem tetszeni fog!Köszi hogy benéztél!****
kutyapalota.hupont.hu
44. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
45. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
46. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
► Érettségi tételek kidolgozva
tesztelem.hupont.hu
48. Orosz Ferenc
► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...
ofk.hupont.hu
49. LÁCACSÉKE
► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók
lacacseke.hupont.hu
► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap
mindenamihannah.hupont.hu
51. EGÉSZSÉGMARATON™
► A HOSSZÚTÁVÚ JÓL-LÉTÉRT
egeszsegmaraton.hupont.hu
52. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
53. angyalka76
► Sokszor a lélek ura a létnek,sokszor a szív parancsol az észnek.Sokszor fáj a szív és sokszor a lélek,sokszor mindkettő,s ez az élet.
emilia.hupont.hu
54. Á G N E S ~ S I L K ~ A R T
► . . . . . . gyógyító lágy selymek, virágok, élő színek, kézi festéssel. . . . . . . . Radnai Ágnes honlapja
aranyselyem.hupont.hu
55. Balatoni szállás : Rodoli vendégház
► "Családias vendéglátás a Balatonnál"
rodoli-vendeghaz.hupont.hu
► Konyha- és beépített bútorok készítése, beszerelése, nyílászárok beépítése és átalakítása, egyéb asztalos munkák
takiferi.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
58. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
59. Zérent Kft -Jármű Tartósbérbeadás-
► ELADÓ CÉG ! -2005. ÉVI ALAPITÁS- !
zerent.hupont.hu
► Egy tánc a nőkért, a nőknek.
iziszhastanc.hupont.hu
61. MATTI ARMAS KORPELA FESTMÉNYEI
► Elérhetőség: +3630/935-0222 www.mattiarmas.hu
akryl.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
63. ÚJSZERÜ NÉMET IMPORT KERÉKPÁROK FORGALMAZÁSA
► Német minőség,-elérhető áron! INFO:06-30-95 75 430
mende-kerekpar-butor.hupont.hu
64. SZERVEZETVEZETŐ COACH KÉPZÉS
► "Ahhoz, hogy jól működjenek a dolgaink az életünk területein, jól kell megszervezni mindent. Egy vezetőnek képesnek kell lennie erre." (Szedlacsik Miklós, mester-coach)
szervezetvezeto-coach.hupont.hu
► Magyar (és Külföldi) Érmék és Bankjegyek
sztanpan.hupont.hu
66. szENT Andor Fül-orr-gégészet, gyermek fül-orr-gégészet
► szENT Andor Fül-orr-gégészet,gyermek fül-orr-gégészet
szentandor.hupont.hu
► Misztikummentes játékok, hogy a fizikai sík játékszabályait megértsd, alkalmazd és élvezd. Csak te kellesz hozzá!
belsofejlodes.hupont.hu
68. TERRA-VITA DOO/KFT BOGOJEVO - GOMBOS, SZERBIA
► Örömmel látjuk vendégül itt, cégünk virtuális világában, hiszen jól tudjuk, hogy Ön elkötelezett híve a mezőgazdaságnak, kereskedelemnek akár szakemberként, akár egyszerűen csak érdeklődőként.
szoja-vegetarian.hupont.hu
69. +36704314055 Felvásároljuk ingyenes elszállítással hulladék akkumulátorait
► 150-200 ft/kg Begyűjtés Budapesten és környékén, vidéken is, cégektől, magánszemélyektől, hétvégén is!
akkumulatorfelvasarlas.hupont.hu
70. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
71. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
72. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár
► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com
lampaalkatreszek.hupont.hu
73. ~ Eszti Oldala ~
► Sziasztok! Ez a Weboldal a Disney Channel Sztárjaival és sok más dologgal foglakozik! Ha tetszik gyere máskor is ! Pux :)
disneycsatornasztarok.hupont.hu
74. Nekünk is ki jár egy kis szórakozás:)
► Minden mi:japán,msn,sport,100 féle képek stb...(fejlesztés alatt)
lillaoldala.hupont.hu
75. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu